|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 42 találat | lapozás: 1-30 | 31-42 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Zrínyi Miklós 2013. december 27.Ágyúmaketettet foglalt le lőfegyverként a román rendőrségSzínházi kellékként használt 1848-as ágyúmaketettet foglalt le Székelyszenterzsébeten a román rendőrség – közölte pénteken Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Ba- ranta Szövetség elnöke. A Hargita megyei rendőrség korábban azt közölte: december 13-án minősített csempészés, és a fegyvertartási törvények meg- szegése gyanújával indított nyomozást, miután a fegyverosztály munkatársai egy engedély nélkül tartott, Magyarországról behozott tüzérségi eszközt azonosítottak egy Székelykeresztúr melletti településen. A Mediafax hírügynökség az illegális pirotechnikai eszközök (petárdák, orvvadászatra használt eszközök) lefoglalását célzó rendőrségi razziákról szóló hírében számolt be a Székelyföldön lefoglalt ágyúról. Kincses Kálmán az MTI-nek elmondta: tavaly ünnepi beszédet mondott a Tápióbicskei Tavaszi Emlékhadjáraton és ekkor kapta ajándékba a hagyományőrző rendezvény szervezőitől az ágyúmakettet, amely szerinte az Európai Unióban sehol nem engedélyköteles. Hozzátette: ő maga fordult a székelykeresztúri rendőrséghez, hogy tisztázza, kell-e engedélyeztetni Romániában a hagyományőrző kelléket. Korábban ugyanis a Romániában sem engedélyköteles hagyományos íjakat is többször elkobozta a Kovászna megyei rendőrség a baranta szövetség tagjaitól – mutatott rá az egyesület elnöke. Kincses Kálmán beszámolt róla: a hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, és ezeket használták is a tavalyi falunapok alkalmával. Miután a rendőrségi nyomozásról a magyarországi ajándékozók is értesültek, Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója levelet írt az adományozás körülményeiről, amelynek román nyelvű fordítását a Hargita megyei rendőrségnek is eljuttatták. „A makett ágyúként való használatra alkalmatlan. Miután az öntés nem szabványeljárással történt, ezért hangtechnikai töltet biztonságos használatához is meg kellett erősíteni egy 5mm-es falvastagságú csőbetéttel. Maga az eszköz csak hangtechnikai eszközként hasznosítható. Az ilyen főfurattal rendelkező eszköz nem minősül elöltöltős fegyvernek. A pirotechnikai, a hangtechnikai tevékenységet minden európai országban elkülönítik a lőfegyverekről és lőszerekről szóló rendelkezésektől" – írta a magyarországi szakértő a Székelyföldön lefoglalt ágyúmakett ügyében. MTI Erdély.ma 2013. december 30.Lőfegyvernek tartják a hargitai rendőrök a ’48-as ágyúmakettetSzínházi kellékként használt 1848-as ágyúmakettet foglalt le Székelyszenterzsébeten a rendőrség. Miközben Kincses Kálmán, a település református lelkésze állítja, a makett nem engedélyköteles, a hatóságok szerint illegálisan hozták be az országba. A Hargita megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint december 13-án minősített csempészés és a fegyvertartási törvények megszegése gyanújával indult nyomozás, miután a fegyverszakértők egy engedély nélkül tartott, Magyarországról behozott tüzérségi eszközt azonosítottak a Székelykeresztúr közeli településen. A Mediafax hírügynökség az illegális pirotechnikai eszközök (petárdák, orvvadászatra használt eszközök) lefoglalását célzó rendőrségi razziákról szóló hírek között számolt be a Székelyföldön lefoglalt ágyúról. Ştefan Teslovan, a megyei rendőr-főkapitányság fegyverekért, robbanóanyagokért és veszélyes anyagokért felelős főosztályának parancsnoka a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az 1848-as ágyú másolatát egy helyi lakos udvarán foglalták le. A felügyelő szerint a talpára helyezett ágyút illegálisan hozták be Magyarországról, mivel nem értesítették a román határőrséget és a vámügyi szerveket. Teslovan hozzátette, a makettet lefoglalták, és ballisztikai vizsgálatnak vetik alá. Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkész elmondta: tavaly ünnepi beszédet mondott a tápióbicskei tavaszi emlékhadjáraton és ekkor kapta ajándékba a hagyományőrző rendezvény szervezőitől az ágyúmakettet, amely szerinte az Európai Unióban sehol nem engedélyköteles. „Elővigyázatosságból értesítettem a rendőrséget a színházi kellékként használt ágyúmakettről, nehogy utólag belekössenek, ha valamelyik rendezvényünkön használni akarjuk” – mondta el a Krónika megkeresésére Kincses Kálmán. Az Erdélyi Barantaszövetség elnöki tisztségét is betöltő pap felidézte, a rendőrök a bejelentés után kimentek hozzá, és vizsgálati célból elvitték a makettet. „Azért tartottam fontosnak, hogy szóljak nekik, mert volt már olyan eset a barantás hagyományos íjakkal, hogy az európai uniós jogszabályok értelmében nem voltak engedélykötelesek, ám a romániai törvények másként rendelkeztek. Erről az ágyúmakettről is biztosan tudom, hogy nem minősül fegyvernek, és sem Magyarországon, sem az Unió más országában nem kell engedélyt kiváltani rá” – magyarázta Kincses Kálmán. Elmondta továbbá: a hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, és ezeket használták is a tavalyi falunapok alkalmával. „Én azóta semmilyen értesítést nem kaptam a rendőrségtől, a televíziós híradókban láttam, hogy a szóvivő azt nyilatkozta, amíg meg nem győződnek az ellenkezőjéről, kénytelenek fegyvernek minősíteni a színházi kelléket” – mondta Kincses Kálmán. A lelkészt nem is annyira a rendőrségi eljárás zavarja, hanem az, hogy a bukaresti román média folyamatosan öntött ágyúról beszél, a beszámolóikból pedig nem derült ki, hogy valójában egy ártalmatlan, hatvancentis makettről van szó. Miután a rendőrségi nyomozásról a magyarországi ajándékozók is értesültek, Vukics Ferenc, az Országos Barantaszövetség elnöke, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója levelet írt az adományozás körülményeiről, amelynek román nyelvű fordítását a Hargita megyei rendőrségnek is eljuttatták. „A makett ágyúként való használatra alkalmatlan. Miután az öntés nem szabványeljárással történt, ezért hangtechnikai töltet biztonságos használatához is meg kellett erősíteni egy 5 mm-es falvastagságú csőbetéttel. Maga az eszköz csak hangtechnikai eszközként hasznosítható. Az ilyen főfurattal rendelkező eszköz nem minősül elöltöltős fegyvernek. A pirotechnikai, a hangtechnikai tevékenységet minden európai országban elkülönítik a lőfegyverekről és lőszerekről szóló rendelkezésektől” – írta a magyarországi szakértő a Székelyföldön lefoglalt ágyúmakett ügyében. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 10.Nevelők dicséreteÉvfordulós megemlékezéseken egyre gyakrabban esik szó az alkotók barátairól, szerelmeiről, evés-ivási szokásaikról – ilyen időket élünk, bulvárosodással próbáljuk visszaszerezni a rohamosan fogyó olvasótábort. Az alkotók életébe való kukkolás kétségtelenül több embert érdekel, mint egy eposz vagy akár egy régies veretű vers elolvasása, az viszont, hogy kedvencnek mondott szerzőink szerelmeinek névsora hány M vagy Z betűs nevet tartalmaz, a korabeli étel- és itallapok milyen árakat sorakoztattak fel, s ezekből mennyit engedett törzsvendégeinek a főpincér – semmiképpen sem jelent irodalmi jártasságot. Ám sajnos a divat ezen a téren is kegyetlenül diktál, kijátszása mégis érdekes kihívást jelenthet – ezzel próbálkoznék most én is, Balassi Bálint születésének és halálának évfordulója (1554–1594), valamint Zrínyi Miklós halálának évfordulója (1620–1664) kapcsán. Nem mintha életük nem bővelkedett volna érdekes, időnként egyenesen pletykákba illő epizódokkal, mégis szívesebben emlékszem meg nevelőikről, Bornemisza Péterről és Pázmány Péterről (képünkön), mindenekelőtt olyan szempontból, hogy szellemileg milyen hatással lehettek tanítványaik világképének, kifejezési módjának kialakulására. Bornemisza Péter (1535–1584) prédikátor volt, de talán helyesebb volna, ha vándorprédikátort mondanék, hiszen az új hit igéi számára naponta kérdéses volt, hogy akad-e hely a meghallgatásukra. Épp ennek az állandó úton levésnek köszönhető, hogy a 16. században a különböző tájnyelvek szó és különösen magánhangzó-használatának elegyéből kezdődött meg a magyar irodalmi nyelv kialakulása: a prédikátorok rákényszerültek a maguk szülőhelyének dialektusa mellett majdnem mindenik más tájegységét is ismerni és használni a könnyebb érthetőség végett. Van Bornemiszának egy verse, az 1555 táján írott Siralmas énnéköm…, ami nemcsak a Mohács utáni ország állapotát megörökítő egyik legelső hazafias vers, de tetten érhető benne az épp alakuló egységes nyelvhasználat is – egymást váltva az űzés-őzés, ézés-ízés, ezés-özés változata. „Siralmas énnéköm tetűled megválnom, / Áldott Magyarország, tőled eltávoznom. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Az Felföldet bírják az kevély nímötök, / Szerémségöt bírják az fene törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Engömet kergetnek az kevély némötök, / Engem környűlvettek az pogán törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Legyön istenhozzád áldott Magyarország, / Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában, / Bornemisza Pétör az ő víg kedvében. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!” Huszt felvidéki vár volt, Bécsből nézve egy kőhajításnyira állt Zólyom várától, ahol a vers feltehető keletkezése előtt egy évvel a gróf Balassagyarmati Balassi családban fiúgyermek született, Bálint. A későbbi költő. Aki mellé minden bizonnyal szívesen fogadta fel nevelőül a prédikátort, amikor a szomszéd Husztról esetleg „átugrott” az ő várukba. Nem tudjuk pontosan, mire is nevelte a kis Bálintot, megmutatta-e neki a versét vagy csak szóban beszélt a szétszakadt ország miatti fájdalmáról, de amikor Balassi úgy dönt, hogy az egri végvárból ismét Lengyelországba megy szerencsét próbálni az erdélyi származású Báthori István király udvarába, a Bornemiszáéhoz nagyon hasonló hangvételű versben búcsúzik az országától, az egri vitézektől és asszonyoktól, legvégül pedig a versírás szenvedélyétől. „Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki kereszténységnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! // Egriek, vitézek, végeknek tüköri, / Kiknek vitézségét minden föld beszéli, / Régi vitézséghez dolgotokot veti, / Istennek ajánlva legyetek immár ti! //(…) Igaz atyámfia s meghitt jó barátim, / Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim, / Ti jutván eszemben hullnak sok könyveim, / Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim! // Ti is angyalképet mutató szép szűzek, / És szemmel öldöklő örvendetes menyek, / Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek, / Isten s jó szerelem maradjon veletek! // (…) Ti penig szerzettem átkozott sok versek, / Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek, / Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, / Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.” (Az utolsó szakasszal kapcsolatos érdekesség, hogy pontosan nem tudjuk, égetett-e el verseket Balassi, s ha igen, mennyit, vagy „igaz atyjafiára”, Rimay Jánosra hagyta ezt a feladatot, aki a könnyen kiadható úgynevezett istenes verseken kívül megmentette az utókor számára az akkoriban pogány témának számító szerelmes, illetve vitézi verseket. Négyszáz évnél is több idő távlatából ismételt köszönet neki ezért a hősies versmentésért!) Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy Bornemisza hatása rejlik Balassi írói tevékenységének egy másik vetületében, a fordításban, helyesebben magyarításban: első magyar nyelvű színdarabként tartjuk számon Bornemisza Péter 1558-ban keletkezett munkáját, Szophoklész Élektrájának átdolgozását. Bornemisza a magyarításnak azt a címet adja, hogy Tragoedia magyar nyelven. Electra. Változtatásainak lényege Aigisztosz (az ő szövegében Aegisthus) alakjának az eredetihez képest sokkal zsarnokabb volta, illetve a mai sztárfordítóknak is dicséretére váló „húzása”, hogy az antik darabok gyakran főszereplő kórusát egyetlen szereplőre csökkenti, akit Chorusnak nevezve, vénasszonyként tüntet fel a szereplők között. Balassi „drámaírói” tevékenysége kimerül a – feltehetőleg Boccaccio-elbeszélésből ihletődött – kettős szerelmi történetben: „Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül” – Szép magyar comédia címen. Tulajdonképpen a Losonczy Annát visszahódítani akaró intenzív udvarlás idején írta, mintegy kiegészítőül a Júlia-ciklus szenvedélyes versei mellé. Bevallottan „az erdéli nagyságos és nemes asszonyoknak mint jóakaró asszonyinak holtig való szolgálatját ajánlja”, az ajánlás bevezető passzusa pedig fontos kultúrtörténeti adat arról, hogy a 16. század második felében mennyire volt fontos a magyar nemesi közművelődésben a költészet szeretete. „Egynéhány ok kényszerít reá, hogy kegyelmeteknek ajánllam ez Comediát. Egyik ez, hogy magamnak is kedvet találnék vele, más meg ez, hogy látom, hogy mind ott benn Erdélben s mind itt kinn Magyarországban az versszerzést igen elővették, és közdologá is tötték, kit nem gondoltak akármi héjával essék, csak őnekik tessék és az versek fejében mehessenek ki az hasomló bötűk.” A továbbiakban versírásra buzdítja a fiatalembereket, a hölgyeket pedig a szerzemények buzgó olvasására, a következőképpen fejezve be: „Isten éltesse Kegyelmeteket és adjon oly kedvest szerelmest, kinek úgy örülhessen Kegyelmetek mint az fülemilék az tavaszi időnek, kiknek gyönyörű éneklésekkel kikeletkor minden hegyek, völgyek, berkek széllel mindenütt zöngenek. Kegyelmeteknek míg él, örömest szolgál Julia rabja N N” Pázmány Péter (1570–1637) bíboros, a magyar ellenreformáció vezéralakja, a barokk próza kiemelkedő egyénisége. Írásai nem a szó szoros értelmében vett irodalmi alkotások, hanem prédikációinak gyűjteménye. Beszédeinek érvelése, okfejtése világos, logikus, gyakran használ klasszikus idézeteket (leginkább talán Senecától), de a könnyebb érthetőségért népi fordulatokat, szólásokat, adomákat is. Szövegei négyszáz év távlatából is tökéletesen világosak és meggyőzőek. Példaként egy passzust idéznék Az urak és szolgák tisztiről szóló prédikációjából. „Úgy rendelte Isten az embereknek állapotját, hogy egymás terhét hordozzák és ne találkozzék senki e világon, ki vagy lelki, vagy testi segítséget ne adhasson egyebeknek s ne vehessen egyebektül. Ha állapotokban, értékben és gazdagságban mindnyájan egyek volnánk, csak egy mesterember sem találtatnék, mert a szegénység cselekedteti, hogy oly művet tanuljanak az emberek, melyből táplálást nyernének. Ha pedig gazdagok nem lennének, nem vehetnék hasznát a szegények mesterségeknek. Azért noha a gazdagoknak nagyobb szükségek van a szegényekre, mert ezek a földdel bánnak, a barom tartásban fáradnak, ruhákat, házakat, ételeket, italokat készítenek, föld gyomrából aranyat, ezüstöt vájnak és pénzzé verik. Egyszóval a gazdagoknak semmijek se volna, ha a szegényektől nem volna: de azért a szegények sem lehetnek el a gazdagok nélkül. Mi mellett szántana, kapálna, min vásárolna a szegény ember, ha pénzt nem kapna a gazdagoktul? Ki hozna bé hazánkba idegen marhákat, mellyekre szükségünk vagyon? Ki szolgáltatna igazságot, ki szerezne bátorságot a prédáló tolvajoktul, ha minnyájan béresek és kapások volnánk?” Zrínyi Miklós hatéves, amikor árván marad, édesapja, gróf Zrínyi György halála előtt fiainak, Miklósnak és Péternek a nevelését jelképesen az osztrák császárra bízta, II. Ferdinand pedig Pázmány Pétert kéri fel ennek a feladatnak az ellátására. Akárcsak Bornemisza és Balassi esetében, nincsenek arra konkrét adataink, hogy mire, milyen módszerrel nevelte-oktatta Pázmány a „tanítványát”. Csak feltételezhetjük, hogy mély katolikus szellemben tette – nem véletlen tehát a szigetvári hős dédapának, majd később az eposzíró hadvezér-költő utódnak is a mellékneve: athleta Christi, Krisztus bajnoka. Pázmány világos okfejtése, szabatos fogalmazása is hatással lehetett Zrínyire mindenekelőtt a katonai-politikai értekezéseinek megírásakor. Az török áfium ellen való orvosság című traktátusában mondja ki először félreérthetetlenül, hogy a maga korában már nem a török, hanem az osztrák a magyarság elsődleges veszélyeztetője. „Hanem szóljunk in genere (általában) az német nemzetrül és az imperiumról. Azért azt tudjuk-e, hogy a német nemzet maga veszedelmével megcserélje a békességet és boldogságot, melyben otthon vagyon? azt tudjuk-e, hogy a magyar névnek oly obligatusa (lekötelezettje), hogy egy ilyen nagy bestiával, mint a török, kockára vesse a maga securitását? hogy elfelejtette a régi hunnusoknak Attilával és azután is más magyaroknak Németországban való rablását és pusztítását? hogy kévánja a magyaroknak ismég oly talpraállását, akitül azután is tartani kelljen? hogy a mi kegyelmes urunknak is, az császárnak, szeressenek annyi hatalmát és accesióját (növekedését) látni, kitül a magok libertását (szabadságát ) azután félteni kelljen magoknak? És ha szintén ad is segítséget, azmint elhiszem, hogy ad is valamit, hogy az vagy derekas legyen vagy continuálandó (folyton tartó), hogy az elegendő lészen megmaradásunkra, hogy az a mi nehézségünk nélkül lészen, hogy az ha nyér mit, magának ne akarja tartani azt, hogy az in tempore (kellő időben) legyen, akit rákháton mondanak a magyarok hogy jár: – alig hihetem.” Nem ritka téma manapság sem azt feszegetni, hogy tulajdonképpen mi is jár előbb, egy valaha várható esemény megfogalmazása, kimondása vagy inkább a már levegőben lévő esemény előérzete. Példákat lehet mindkét lehetőségre találni, a Zrínyi családdal kapcsolatban idevágóan annyit, hogy Zrínyi megfogalmazza és leírja a fentieket (halálával kapcsolatban ezért is emlegetik máig a bécsi udvar beavatkozását is), öccse, Péter részt vesz a Nádasdy–Frangepán osztrákellenes nemesi zendülésben, ki is végzik emiatt, Zrínyi Péter lánya pedig, Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége és II. Rákóczi Ferenc édesanyja. Ennyire rövid utat kellett a vérvonalnak megtennie a felismeréstől a szabadságharcig. Végezetül Zrínyi halálával kapcsolatban visszakanyarodnék Pázmányhoz, akiről említettem az ízes szófordulatok, sőt adomák gyakori alkalmazását beszédeiben. A fiatal erdélyi nemes, Bethlen Miklós a kor szokásai szerint az élet dolgaiban való jártasságot tanulandó egy idősebb, tekintélyesebb nemes, ez esetben Zrínyi udvarában vendégeskedett, jelen volt az ominózus vadászaton, és a baleset pontos leírását mint szemtanútól első kézből tőle tudjuk. Útban a vadászatra „egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, talán cygnea cantiója (hattyúdala) helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt, találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig, s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica (alkalmazd) Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.” Eljátszhatunk a gondolattal, hogy talán épp Pázmánytól hallotta ezt az adomát, akkor eszébe jutott, és mielőtt a kör bezárult volna, akaratlanul hagyományozta – Bethlen révén – az utókorra. Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 23.Babucs ZoltánKIÚTKERESÉS 1944. augusztus 23. A román átállás napja A magyar katonai és politikai vezetés 1944 nyarán még reménykedett abban, hogy a háború vihara sokáig nem éri el az ország határait. A szovjet Vörös Hadsereg azonban egyre közeledett a Magyar Királyság keleti határaihoz, 1944 augusztusában Kárpátalja és a Székelyföld is egyre inkább a front közelébe került. Az Árpád-vonallal megerődített akkori magyar határ és a szovjetek között azonban ott állott két német hadsereg és szinte a teljes román haderő. A gyökeres változás 1944. augusztus 23-án – hetven esztendővel ezelőtt – következett be, amikor Románia szövetségesi rendszert váltott, átállt a szovjetek oldalára. Igaz, Románia ezzel 1941-es keleti hódításait elvesztette, ám átállásával elérte, hogy az 1940. augusztus 30. óta Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyre és a Székelyföldre újból jogot formáljon. Román kiútkeresés Sztálingrád után Amikor 1943-ban a Kállay-kormány titkon felvette a kapcsolatot a nyugati szövetségesekkel, a románok is hasonlóképp tettek. Külpolitikai téren azonban ügyesebbnek bizonyultak nálunk, hiszen a Szovjetunió felé is kapcsolatot kerestek. Ekkoriban a szovjetek nem különösebben szimpatizáltak a románokkal, hiszen azok 1941-ben bekebelezték Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Transznisztriát, ráadásul hozzájuk fűződött a hírhedt odesszai vérengzés elkövetése is. Barbu Ştribei herceg vezetésével előbb Kairóban, majd Moszkvában folytak tárgyalások, miközben 1944 januárjának közepén a britek átengedték a szovjeteknek a fegyverszüneti tárgyalások irányítását. Bár 1944. április 12-én Ion Antonescu marsall elutasította az előzetes fegyverszüneti feltételeket, azonban közel két hónap múltán a Nemzeti Liberális Párt, valamint a Nemzeti Parasztpárt I. Mihály tudtával mégis elfogadta azokat. Mihály király környezete már 1944 májusában elkezdte a kiugrás előkészítését és 1944. június 13/14-én éjszaka megállapodás született arról, hogy augusztus 26-án fegyverrel kényszerítik ki a németekkel szembeni lépéseket. Ezen a megbeszélésen a két párt mellett a Román Kommunista Párt képviselője és a király katonai bizalmasai is jelen voltak. 1944. június 20-án megalakult a fenti három pártot és a szociáldemokratákat is magába foglaló Nemzeti Demokrata Blokk, amely elismerte a királyi Udvar vezető szerepét és elfogadta a monarchia fenntartását. Románia stratégiai jelentősége ekkorra értékelődött fel a szovjetek szemében, hiszen a román fegyverszünet a Balkán felé történő gyors előrenyomulást eredményezhette. A román lépések siettetésére elővették a „magyar kártyát”, azaz burkolt ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy a háború után Románia javára oldódik meg az erdélyi kérdés. Az 1944. augusztus 20-i szovjet támadás Közben felgyorsultak a katonai események is, miután 1944 nyarán a Vörös Hadsereg szétverte a német Közép Hadseregcsoportot belorusz területen, majd a nyomasztó emberi és haditechnikai mennyiségi fölénnyel rendelkező 2. és 3. Ukrán Front 1944. augusztus 20-án hadászati jelentőségű támadást indított román földön azon céllal, hogy megsemmisítse a német és román erőkből álló Dél-Ukrajna Hadseregcsoportot, továbbá kiléptesse Romániát a háborúból. A szovjetek a Keleti-Kárpátok és a Fekete-tenger között húzódó német-román arcvonalat Iaşi, Chişinǎu és Bengyeri között szándékoztak áttörni, hogy onnan Bukarest és a Ploieşti olajmezők felé nyomuljanak tovább. A két szovjet hadseregtábornok, R. I. Malinovszkij és F. I. Tolbuhin vezette 2. és 3. Ukrán Front állománya 1.314.200 katona, 1428 db harckocsi, 446 db önjáró löveg, 16.000 db löveg és aknavető volt, s a tervezett szárazföldi hadműveleteket a szovjet 5. és 17. légi hadsereg mintegy 2200 db repülőgépe támogatta a levegőből. Velük szemben állott – mintegy 600 km-es arcvonalon – a Johannes Friessner vezérezredes által vezetett Dél-Ukrajna Hadseregcsoport, amely a román 3. és 4., illetve a német 6. és 8. tábori hadseregből állott. A német hadseregek egy-egy román hadsereggel alkottak seregcsoportot, s erejük gyengébb volt szovjetekénél, mivel a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport 500.000 német és 431.000 román katonából, 121 db harckocsiból, 284 db rohamlövegből, 7600 db lövegből és aknavetőből, s 810 db repülőgépből állott. A második világháború után Friessner vezérezredes kendőzetlenül emlékezett vissza a román erők harcértékéről: „A román katona, adottságait tekintve, jó katona volt, és sok csatában helytállt. De nem volt elég kitartó és rettenthetetlen. Ez volt a véleménye Antonescu marsallnak is. A csapattisztek, akik lényegében a birtokos rétegből kerültek ki – kevés kivétellel -, nem voltak elég képzettek. Életmódjuk nem volt éppen példamutató! Beosztottaikkal alig törődtek, ezért hozzájuk fűződő kapcsolatuk is gyenge volt. Jobb ellátásban részesültek, mint a legénység, s mivel egyáltalán nem érezték a közkatonákat sújtó hiányokat, ezek nem is foglalkoztatták őket. Soraikban mindennapos volt a korrupció és a sikkasztás. Nem voltak különbek az altisztek sem: a miénkhez hasonló tiszthelyettesi kar náluk nem létezett. Mindebből következően a román csapatokból hiányzott a katonai együvé tartozás szelleme: a tiszteknek, tiszthelyetteseknek és közkatonáknak az a nélkülözhetetlen bajtársi kapcsolata, ami a Wehrmachtban létezett. Nem voltak megfelelően felkészítve a modern harcászat követelményeire, ez különösen a köteléken belüli önálló cselekvésre való nevelés terén mutatkozott meg.” 1944. augusztus 20-án reggel, közel másfél-két órás tüzérségi előkészítés vezette be a szovjet offenzívát, amely már az első napon jelentős sikereket ért el azzal, hogy a román 3. és 4. hadseregek arcvonalát szétszaggatta. Másnap a szovjet hadseregcsoportok részenként bekerítették a német 6. és 8. tábori hadseregek zömét, valamint a román 3. hadsereget. Ezekben a napokban Antonescu kétszer is tárgyalt Friessner vezérezredessel, majd az augusztus 22-én összehívott minisztertanáccsal kimondatta a háború továbbfolytatását. Ekkor már Hitler engedélyével elrendelték a visszavonulást, így a német és román csapatok a Duna delta és a Prut folyó irányába próbáltak visszavonulni. Azonban elkéstek, mivel akkorra már a szovjetek gyorsan mozgó hadtestei birtokba vették az átkelők zömét. Antonescu marsall augusztus 23-án délután 16 órára kért kihallgatást az uralkodótól, s szándéka volt, hogy ezután a frontra indul, így intézkedett arról is, hogy a román főváros és környékén állomásozó román csapatok is az arcvonalba kerüljenek. Mivel feltételezhető volt a román 3. és 4. hadseregek parancsnokairól – Petre Dumitrescu vezérezredesről és Ilie Şteflea hadseregtábornokról –, hogy hűek maradnak Antonescuhoz és a németekhez, az Udvar váratlan lépésre szánta el magát, a korábbi megállapodással ellentétben augusztus 26-ról 23-ra hozta előre az átállás időpontját. 1944. augusztus 23. történései Augusztus 23-án délután 16 órakor az ifjú Mihály király fogadta a conducǎtort és feltette neki a kérdést, hajlandó-e részt venni az átállásban. Antonescu erre nemet mondott, így Ion Stircea tábornok, a Testőrség parancsnoka azonnal letartóztatta. Két órával később maga I. Mihály tájékoztatta fegyverszüneti kérelméről a teljesen elképedt Manfred von Killinger német követet. Katonai kormány alakult Constantin Sǎnǎtescu vezérezredessel az élen, amely lezáratta a román fővárosba vezető utakat és vasutakat, továbbá bekerítették a Bukarestben állomásozó német alakulatokat. Késő este, 22 órakor I. Mihály a rádióban jelentette be a katonai diktatúra felszámolását, az ellenségeskedés beszüntetését a németellenes szövetség erőivel szemben, a román hadsereg csatlakozását a Vörös Hadsereghez. Ezen bejelentések mellett a fegyveres erők főparancsnokaként elrendelte a román csapatok támadását Észak-Erdély elfoglalására. A román kommunisták csupán ebből a rádiószózatból értesültek arról, hogy a kiugrás kezdetét vette és az 1945 utáni tudatos történelemhamisítással ellentétben nem főszereplői, csupán statisztái voltak a sikeres királypuccsnak. Másnap a román hadsereg szinte mindenütt támadásokat indított korábbi német bajtársai ellen, amelyre válaszul a Luftwaffe bombázta Bukarestet. Augusztus 25-én I. Mihály hadat üzent a Harmadik Birodalomnak, miközben a román területen kelepcébe került német erők a keleti magyar határ felé hátráltak és szovjet gépesített csapatok igyekeztek mielőbb felzárkózni a Keleti-Kárpátokra. Ezen a napon a román határőrség több helyütt is rajtaütést hajtott végre a román-magyar határon. Három nappal a bukaresti eseményeket követően, 1944. augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében első ízben törtek be a szovjet csapatok magyar területre, nyomukban új szövetségeikkel, a románokkal. A háború ekkor érkezett el a Magyar Királyság határaihoz, s megkezdődtek a magyarországi hadműveletek. Alig másfél hónappal később, 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzó is igyekezett országát kivezetni a háború poklából. Ám ami a románoknak rövid idő alatt sikerült, nálunk kudarcra ítéltetett. Babucs Zoltán Hadtörténész, 1974. február 14-én született Jászberényben. 1999-2000 folyamán végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem, illetve új- és legújabbkori történeti muzeológia szakon. 1998 óta – kisebb megszakításokkal - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként dolgozik. A Nagy Magyarország konzervatív történelmi magazin egyik állandó szerzője, 2013 nyarától a Történelemportál című periodika szerkesztőségének tagja. Szakterülete: a második világháborús Magyar Királyi Honvédség története, valamint a jászkunok és a székelyek katonáskodása. Közel száz tanulmány mellett 14 kötet szerzője vagy társszerzője. Kutatási területének országosan elismert szakértőjeként számos televízió műsor és rádióadás szereplője. Művei: - A Kárpátok őrei. A székely vitézség ezer éve. Kárpátia Stúdió, Budapest. 2013. - "Megremeg a föld, amerre magyar honvéd lába lép..."- a m. kir. jászberényi 2/III. és 32/III. honvéd gyalogzászlóaljak története (1939-1943). Jászsági honvédek a II. világháborúban II. kötet. Jász Honvédekért Alapítvány, Jászberény. 2001. - "Század vigyázz! Harckocsira!" A jászberényi páncélos zászlóalj a II. világháborúban. Jászsági honvédek a II. világháborúban. I. kötet. Jász Honvédekért Alapítvány, Jászberény. 2000. - Jászkun alakulatok az 1848/49-es magyar függetlenségi háborúban. Jász Múzeum, Jászberény. 1995. Társszerzőként: - "Legyetek eskütökhöz hívek mindhalálig!" A budapesti magyar királyi "József Nádor" 2. honvéd gyalogezred története (1920-1943). Puedlo Kiadó, Budapest - Nagykovácsi. 2013. - "Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát." A székesfehérvári magyar királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest - Nagykovácsi. 2009. - "Légy győzelmek tanúja..." A kecskeméti magyar királyi "Zrínyi Miklós" 7. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2008. - "Jász vitézek rajta, előre!" A jászberényi kerékpáros és harckocsi zászlóalj története (1921 - 1945). Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2007. - "Ahol a hősök születnek". Az egri magyar királyi "Dobó István" 14. honvéd gyalogezred a második világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest-Nagykovácsi. 2007. "Csillagos ég, merre van a magyar hazám..." Mezőkövesdiek a második világháború forgatagában. Városi Könyvtár, Mezőkövesd. 2006. - "Állták a csatát Tordánál fejtetőig vérben..." - Emlékkönyv a tordai csata 60. évfordulójára. Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda. 2004. Transindex.ro 2015. január 22.„Isten, áldd meg a magyart!”Amikor Kölcsey Ferenc befejezte, és letisztázta a Himnuszt, tudta, hogy poétaként jó munkát végzett, de azt nem tudhatta, hogy egy nemzet legszentebb fohászát, imáját írta meg, amely lassan kétszáz esztendeje immár újabb és újabb nemzedékek, milliók ajkáról fog az ég felé felszárnyalni, tiszta lélekkel kérni több szerencsét, jobb időket a magyarnak; hogy minden szabadságharca ezzel fog kezdődni, minden gyászünnepe ezzel végződik. Amikor tollát visszahelyezte a kalamárisba, s egyéb dolgai után látott szatmárcsekei remeteségében, úgy érezhette, ő megtette a magáét, amit csak egy költő, egy nemzetéért élő-haló politikus, egy igaz férfiú megtehet: elkészítette nációja poétai számvetését. Kölcsey azt vette számba, amit előtte már az egész magyar poézis részletekben számba vett, az Ómagyar Mária-siralomtól, Balassin, Bornemisszán és Zrínyi Miklóson át, a többé-kevésbé kortársnak számító Csokonai Vitéz Mihályig és Berzsenyi Dánielig. De Kölcsey összegezte mindazt, amit korábbi poéták, gondolkodók már jeleztek, s az összegzéséből készült leltárt tette a nemzete elé, megkoszorúzva tiszta lelkének az égre irányított fohászával, hátha lenne végre annak foganatja. S nemzete is megszívleli az összegezés tanulságait. Kölcsey nem tudhatta, hogy a szenvedések java még hátravan, de azt sem remélhette, hogy a magyarság „zivataros évszázadairól” írott Himnusza mindenkoron vigasz, elégtétel, gyógyító orvosság lesz a sebekre. Nem tudhatta, hogy szülőhelye, Sződemeter teljesen elvesz az idegen tengerben, hogy politikai szerepléseinek legfőbb színtere, az egykori megyeszékhely, Nagykároly határvárossá változik, s a magyarság szempontjából már a „határokon túl”. Kölcsey azt tudta, hogy minden tapasztalások, féltések, didergő reménykedések okán ki kell mondania azt, ami talán minden magyar lelkében ott szunnyadt, arra várva, hogy végre egy igazi kibeszélője legyen: „szánd meg és áldd meg, Isten, a magyart, kit annyi vészek hányának!” És kérte az égiek nemzete felé kinyújtott védőkarját, de nem ingyen, hanem egy nagy, töredelmes megvallás, nemzeti gyónás áraként. Istennel csak ilyen egyezséget és szövetséget köthet az emberfia. Főként, ha magyar, akit – úgy tűnik! – örökös próbákra szemelt ki az Örökkévaló. Magyari Lajos Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. szeptember 30.MOGYE-tanévnyitó a Vártemplomban"Az elszántnak semmi sem nehéz" – hangzott el a biztatás Zrínyi Miklós szavaival a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak évnyitó ünnepségén. Mivel az egyetem vezetőségének a magyaroktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvését illetően nincsen változás, az idén is a Vártemplom volt az ünnepélyes évnyitó helyszíne. A diákhimnusz felhangzása után dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi docens köszöntötte a megjelenteket, mindenekelőtt az elsőéves hallgatókat, a szülőket, az oktatókat és a vendégeket, Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, az RMDSZ-t képviselő Brassai Zsombor megyei elnököt és Peti András alpolgármestert, a városi szervezet vezetőjét, valamint Dávid László professzort, a Sapientia EMTE rektorát. Az ünnepség ez alkalommal is a négy erdélyi egyház képviselőinek – Pap Noémi evangélikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius lelkész, valamint Oláh Dénes római katolikus esperes – szolgálatával kezdődött, akik imát olvastak fel és áldást kértek a diákokra, tanárokra és az új egyetemi évre. Oláh Dénes római katolikus esperes arra biztatta a jelenlevőket, hogy népükben gondolkodó, népüket szolgáló, népüket rajongásig szerető orvosokká váljanak. Ötvös József vendéglátó lelkészként a befogadásról beszélt. Majd azokra gondolva, akik először jártak a Vártemplomban, az ott megtartott 1571-es országgyűlésről szólt, amelyen János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében megerősítették a tordai országgyűlésnek a vallásszabadságról szóló végzését egy olyan korban, amikor Európát a vallási türelmetlenség és annak következményei jellemezték. Történelmi példákon át jutott el annak hangsúlyozásáig, hogy Marosvásárhely fejlődésére milyen nagy hatással volt az a gesztus, hogy hetven évvel ezelőtt befogadta a magyar tannyelvű orvosi egyetemet. Az intézmény 1962-től befogadta a román hallgatókat és oktatókat, akik most a magyar fél önállóságát a törvényes előírások ellenére sem hajlandók biztosítani. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tanárok közösségének választott vezetője gratulált a diákoknak, hogy az orvosi hivatást választották, s az egyetemről szóló negatív híresztelések sem tántorították el őket attól, hogy tanulmányaik helyszíne a MOGYE legyen. Az erdélyi magyar közösség életképességét tükrözik a felvételi eredmények is, amelyek jobbak voltak, mint a múlt évben. A hallgatóknak sikerült tandíjas helyekre is bejutniuk – mondta Szabó professzor, aki nem hallgatta el a gondokat sem: a magyar oktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvéseket, a törvények figyelmen kívül hagyását és a nyílt történelemhamisítást. Ugyanakkor arra biztatta a "gólyákat", hogy jól használják ki az egyetemi éveket, hiszen a tanulás, a hivatásra való felkészülés mellett életük legszebb időszaka, ami a szerelmek, a párválasztás idejét is jelenti. A magyar orvosi nyelv a megpróbáltatások és nehézségek ellenére Erdélyben túlélt 500 évet – utalt a Teleki Tékában őrzött, első, tudományos igénnyel megírt magyar nyelvű orvosi könyvre Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Az 1577-ben kiadott Ars Medica, az Egész orvosságról való könyv szerzője, Váradi Lencsés György már a maga korában is tisztában volt azzal, hogy a beteg embert az anyanyelvén lehet a legjobban gyógyítani. Megmaradásunkat szolgálja, hogy fiataljaink anyanyelvükön színvonalas iskolákban tanuljanak. Ezen intézmények között van a MOGYE, a magyar felsőoktatásnak az az intézménye, amely az egész nemzet s a magyar kormány számára is kiemelten fontos, s ezért a támogatására is számíthatnak. Bár 25 éve folyamatosan akadályozzák a működését, a nehézségek nem jelenthetik a küzdelemről való lemondást. Az egyetem vezetőségének meg kellene értenie, hogy a magyar nyelvű képzés nem ellenük van, s az egymás elleni csörték nem erősítik, hanem gyengítik az egyetemet, amely éppen a magyar nyelvű képzés által lesz gazdagabb. A főkonzul szólt a végzősökhöz is, akiknek büszkék kell lenniük, és erőt kell meríteniük a múltból, és a megszerzett magasabb tudásból, bárhol is legyenek a világon, vissza kell adni a szülőföldnek is. Az elsőéveseknek gratulált a felvételi vizsgán elért jó eredményekhez Tubák Nimród, az MMDSZ, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, aki komoly tanulásra, felelős döntések meghozatalára biztatta diáktársait. Az a fontos, hogy ki mivé nő fel, nem az, hogy minek születik. Meg kell élni a pillanat súlyát és komolyan dolgozni a kitűzött célok eléréséért – hangzott el többek között Pál Jakab Ádám elsőéves hallgató beszédében. Les Zoltán egyetemi lelkész az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a gondolatait tolmácsolta. Kató Béla Marosvásárhely egykori híres orvosának a példájával biztatta a hallgatókat. Az 1800-as években élt Gecse Dániel nyugat-európai tapasztalatokkal bővített budapesti tanulmányai után a szülőföldjére, Marosvásárhelyre visszatérve kamatoztatta tudását, felvállalta a szegények gyógyítását is és a gyógyítás célját szolgáló emberbaráti alapítványt hozott létre. A nemzet jövőjét meghatározó keresztyén értelmiségiek képzésében nyújt segítséget az Erdélyi Református Egyházkerület a 2015-ben alapított Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiummal, amely az idei ősztől hirdetett felvételit az elsőéves hallgatók számára – hangzott el a beszédben. Sipos Emese egyetemi tanár a gyógyszerészeti kar magyar oktatói közösségét képviselve gratulált az elsőéveseknek, és kifejezte reményét, hogy eljön az idő, amikor nem egy esős este, hanem fényes délelőtt az egyetem felújított termében valóban örömünnep lesz az új tanév megnyitása. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 8.Bolyai-parkkal gazdagodott MarosvásárhelyTöbb száz résztvevő jelenlétében avatták fel május 7-én, szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek. Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz. Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én. A kopjafákról: A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2016. május 9.Felavatták a Sapientia előtti Bolyai parkotTöbb száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) koronkai épülete előtti öt kopjafát és a Bolyai János-mellszobrot. Az egyetemi hallgatók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Dávid László rektor köszöntésében méltatta a város illusztris és immár örökös lakóinak életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán csak átköszön egymásnak. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos képzőművészként a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek. Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig meghatározó szerepet játszottak életük alakulásában. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a szobor körül. Bandi Árpád elmondta, szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket is, és az ő kopjafáikkal kibővíteni az emlékhelyet, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye határán, Magyarherepén temettek el 1797. március 21-én. Dávid László rektor köszöntésében méltatta a város illusztris és immár örökös lakóinak életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán csak átköszön egymásnak. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos képzőművészként a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek. Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig meghatározó szerepet játszottak életük alakulásában. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a szobor körül. Bandi Árpád elmondta, szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket is, és az ő kopjafáikkal kibővíteni az emlékhelyet, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye határán, Magyarherepén temettek el 1797. március 21-én. Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 19.Gyáli diákok KézdivásárhelyenTegnap reggel érkezett meg a céhes városba a magyarországi Gyál város Zrínyi Miklós Általános Iskolájának tizenhét tanulója két pedagógus kíséretében. A Kézdiszéki Székely Tanács első alkalommal látja vendégül a gyáli gyermekeket, akikkel már három alkalommal közösen táboroztak a Kézdivásárhelyeik Révfülöpön. A vendégeket a Gábor Árok Szakképző Líceum felújított bentlakásában szállásolták el. Délután a városháza dísztermében Derzsi Gyula alpolgármester fogadta a gyáli tanulókat, akik ezután meglátogatták az Incze László Céhtörténeti Múzeumot és Tolvaj József fafaragó műhelyét. Este a Zöld Nap Egyesület önkéntesei tartottak előadást, majd zöld játékokat készítettek. A mai nap programjában csernátoni múzeumlátogatás, ikavári kirándulás, a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának a megtekintése szerepel. Holnap vendéglátóikkal együtt a perkői búcsún lesznek jelen, vasárnap Gelencére, Zabolára, Kovásznára, Csomakőrösre és Zágonba, hétfőn a Nyergestetőre és Bereckbe kirándulnak. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a tábor házigazdája elmondta: a gyáli gyermekek hazatérésük után egy-egy dolgozatban írják le kézdiszéki élményeiket, amelyeket szerkesztőségünk újságírói bírálnak majd el. A három legjobb írás szerzőjét Gyálon díjazzák. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 17.Dévai küldöttség a szigetvári Zrínyi-napokonSokrétű tapasztalattal gazdagodtak A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt. Láttunk és tanultunk – Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába. Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök” A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is. A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén. Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott. A konkrétumok következnek – A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 4.Szőcs Géza beszéde Arany János 200. születésnapján a nagyszalontai református templombanTisztelt itt megjelent egyházi és világi méltóságok, kedves szalontaiak, kedves vendégek, hölgyeim és uraim! Képzeljük el, hogy táviratban fordulunk Arany Jánoshoz, kérdéseket téve föl neki, amelyekre ő már válaszolt is. Ez ilyen párbeszéd. Távirat Arany Jánosnak, kérdés: bizony hányan, hogyan, hova mentek...? stop. Válasz: Ötszáz bizony, dalolva ment, lángsírba velszi bárd stop Kérdés: De egy se mit nem bírt mondani? Válasz: De egy se bírta mondani... Kérdés: Hogy ki éljen vagy ne éljen? Válasz: Hogy éljen Eduárd! Vajon mire figyelmeztetnek ezek a több mint másfél száz éves sorok, miért fontos ez az angol történelem réges régi évszázadaiba visszanyúló üzenet ma, a 21. században? Hiszen szerencsére mára már kevés olyan hely maradt a földön, ahol a zsarnokok máglyahalállal büntetik az igazmondást. Ugyanakkor nem kevés keresztyén hittársunk végzete, hitükért lefejezett vértanúk sorsa sajnos azt bizonyítja, hogy nemcsak a faji, nemcsak a nemzeti, de a vallási gyűlölködés átka sem múlt még el az emberiség feje felől, melynek soraiban még mindig igen tevékenyek azok, akiket a költő – egy másik költő – sárkányfog-veteménynek nevezett. A walesi bárdok és a drégelyi várkapitány énekes apródainak hallgatása azonban ma is ékesebben és megrázóbban beszél száz meg száz hamis himnusznál és ódánál arról, hogy a költő, a költői szó a nemzetnek nemcsak lelkiismerete, hanem tudatának, énjének, azonosságának összetartó ereje. (Amellett, hogy igen gyakran, ahogyan az imént hallottuk: eszköz Isten kezében. Arany János lehet, hogy ilyen eszköz volt, de ami biztos: az ő költészete Isten nagy ajándéka a magyar nemzetnek.) Egy amerikai költő kérdi szónoki, de frappáns tömörséggel: mi más a nemzet, mint költemények? Mi más a magyar, mi más a magyarság, mint a legendái, a népdalai, a Halotti Beszéd és Mária siralma, mi más, mint Lúdas Matyi, János vitéz, és Toldi Miklós és Csongor és Tünde, és az örök szőkeségű Anna és Ádám és Éva és a magyarul megszólaló Úristen, aki imígy szólal: Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál; mi más a magyar, mint Bánk bán és Melinda és Tiborc, mint az egri hősök és a Pál utcai fiúk, mi más, mint az Esztergomot ostromló Balassi Bálint és a Szigetvárt védő Zrínyi Miklós egy másik Zrínyi Miklósnak a pennáján és a feltámadt Zrínyi Miklós Mikszáth Kálmán tollán; és mi más, mint a csillagok alatt csőrében gyűrűvel szálló hollómadár, és Ábel a rengetegben, mi más, mint a szeptemberi áhítat és a szeptember végén még nyíló kerti virágok, és a közelítő tél meg a téli éjszaka, vagy mint egyetlen lázadó mondat a zsarnokságról? Mi mástól volnánk azok, akik – ha nem Arany János géniuszának (is) köszönhetően!? S ha igaz, kedves jelenlévők, hogy nem más a nemzet, mint költemények – akkor vajon mekkora a költő felelőssége? Mondjuk ki: a költő felelőssége alig-alig elviselhető. Hiszen, ha költői is cserben hagyják, akkor előbb-utóbb odavész a közösség, akkor nincs többé a nemzet. Csak annyi kellene hozzá, hogy a költők kórusa elkezdje magasztalni a jóságos Edward királyt, vagy hogy az apródok nekilássanak dicsőíteni a hódító nagyszerű törökbasákat. Előbb a nemzet erkölcsi énje roppanna meg, aztán maga a nemzet is megszűnne nemzetnek lenni. Mert a sokaságot, a lakosságot, a fogyasztókat, az adóalanyokat, a vásárlókat, a tömeget a költők szava teszi nemzetté. Mert a csatatéren elesett áldozatok sírja, vagy ez a másnak talán térképnél nem több táj, vagy akár csak az egyszerű marhalegelő, ahogyan Márai Sándor mondja – igen, ez a közönséges, puszta mező, ez a legelő a költők szava által válik a haza földjévé. Minekünk egy olyan nemzetünk van, minekünk megadatott egy olyan nemzet fiaivá lennünk, amely nemzet ott hordozza magában a bajvívó és igazságosztó Toldi Miklóst, régen mártírokká lett welszi énekeseket, Zalán futását és Buda halálát és az egri csillagokat és a kőszívű ember fiait meg a gyászoló özvegyek bánatát, lovak patáinak dobogását és az elveszett alkotmány keserűségét, mindezt immár a messzi éjszakákon fellobogó pásztortüzek fénytörésében. Lehetetlen föl nem tennünk a kérdést itt, a hajdúk városában, a Toldiak egykori birtokán: vajon a költő háromszázadik és négyszázadik születésnapján kik fognak majd összegyűlni itt, Istennek ebben a házában? Templomban vagyunk, kedves felebarátaim, a magyar nemzet szellemi és lelki térképének egyik kiemelt pontján, abban a templomban, amelyben a kétszáz éve született csecsemőt, a későbbi szalontai jegyzőt, Arany Jánost keresztelték református hitre szülei és keresztszülei. (Majd ugyanitt tartották keresztvíz alá a költő gyerekeit is.) Ezért hát engedtessék meg nekem, hogy Arany Jánosnak azzal a strófájával búcsúzzam, amelynek első sorai arra a kérdésünkre válaszolnak: kit hívott össze? Arany János válasza: Összehívá budai tanácsot, jó emberek, adjatok tanácsot... Kérdésünk: Miféle tanácsot? Hol mi lengjen? Válasz: jó emberek, adjatok tanácsot: Boldogasszony temploma keresztjén török zászló lengjen, vagy keresztyén Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 22.Magyar rockopera VajdahunyadonZrínyi a Hunyadiaknál Nagyszerű élményben részesültek mindazok a vajdahunyadi és dévai magyarok – és románok –, akik kedd késő este ellátogattak a Hunyadiak ősi fészkébe, hogy a magyar történelem másik kiemelkedő alakjával, Zrínyi Miklóssal találkozzanak. A találkozás természetesen jelképes volt, rockopera elevenítette fel Zrínyi Miklós 1566-os hősi törökellenes szigetvári harcát, roppant színvonalas művészi alkotásban. Moravetz Levente operája azonban nemcsak magát Szigetvár ostromát mutatta be, hanem annak szinte valamennyi körülményét. A magyar–horvát összefogást, a politikai intrikákat, a Magyarországot, Horvátországot és Európát veszélyeztető hatalmas oszmán fenyegetést, a török támadás fő célpontjának Egerről Szigetvárra való áthelyezése okait, Zrínyi Miklós (a horvátoknak Nikola Zrinski) horvát bán elszántságát, a 3000 magyar és horvát harcos önfeláldozó kitartását több mint 80 000 török katonával szemben, vagy éppenséggel a nők szerepét a viharos történelmi időszakban. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert a háborúkat, csatákat, várostromokat a történelem inkább felfegyverkezett férfiak összecsapásaként mutatja be, melyek szereplői jóformán csak férfiak, holott az események a nőket is érintették, a nők mindig is ott voltak a férfiak mellett és erőt adtak nekik. A Zrínyi 1566 című rockopera mindezt nagyszerű művészi megközelítésből mutatta be, lenyűgöző dalokkal, lendületes táncokkal és velős, néhol humoros dialógusokkal. A Moravetz-társulat művészei nagyszerű produkciót adtak elő a történelmi jelképektől amúgy is teli helyszínen. A szabadtéri rockoperát ugyanis a Hunyadiak vára előtti téren mutatták be, a színpad hátterében a vár volt látható. Hunyadi János és Zrínyi Miklós is törökellenes hősi harcokkal írták be nevüket a magyar és egyetemes történelembe, a Baranya megyei Szigetvár pedig manapság Déva testvérvárosa. A Zrínyi 1566 rockopera 2009-es ősbemutatója is Szigetváron volt, azóta Magyarországon és Horvátországban számos helyszínen mutatták be. Erdélybe sem először jutott el, korábban Kolozsváron és a szerző szülővárosában, Besztercén is előadták. A vajdahunyadi vár előtti helyszín azonban különös varázzsal fokozta az önmagában is nagyszerű előadást. Amúgy a szervezők (a megyei tanács, Déva és Vajdahunyad önkormányzatai, a dévai színház) éppen az érdeklődésre való tekintettel döntöttek a vár előtti tér mellett a belső várudvar helyett, utóbbi ugyanis szűkebb, kevesebb néző fér el. Kedd este viszont sokan voltak, s nemcsak helyi és dévai magyarok, de románok is, akik román nyelvű fordításban követhették a színpadon zajló eseményeket. A rock-opera jóformán ismeretlen műfaj a románok számára, az idei szabadtéri operafesztivál szervezői éppen ezért döntöttek egy magyar rockopera színrevitele mellett. Aligha tévedtek, Moravetz Levente alkotása és a népes társulat nagyszerű előadása elnyerte a közönség tetszését, a végén hosszas vastapssal díjazták, holott éjfél már jócskán elmúlt. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-30 | 31-42
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
